Visszaszámlálás. Már csak egyet alszunk és a következő már Párizsban lesz. De addig még van egy délelőtt amit ki lehet használni egy kis Szentendrei kiruccanásra, amit megalapozunk egy kis Margitszigeti nézelődéssel.
2016. 05.19. Budapest – Margitsziget. 5km. könnyű séta.
A Flórián tér alatt átvágva indításként bedobunk néhány Teca Mama rétest, amiről már az első alkalommal kiderült, hogy bácsi a néni, és a jelzett hölgyemény, csak a receptúrát adja a frissen illatozó rétesekhez. Nem baj, fő hogy nagyon finomra készült, és megfelelő ágyazást képez a Margitszigeti fagyihoz. Az Árpád hídon bandukolna már eléggé pirít a nap, s a forgalom kisebb mértékű halláskárosítással jelzi, igazi nagyvárosban vagyunk. Innen lekanyarodva a sziget végéhez akkora a kontraszt, mint Makó Jeruzsálemtől. Hirtelen elcsendesedik a környék, jobb lesz a levegő és újra érezni az illatokat.
Lassú pihentető sétánk a virágözön között vezet, majd a kis tónál az ott térdelő fotós kolléga mellé telepszünk, hogy mi is meg tudjuk örökíteni egy breki különleges mutatványát. Ritka látvány egy béka két “légzsákkal”.
Továbbmegyünk a sziget belsejébe, új élményeket gyűjtünk, madárdalt hallgatunk, virágszőnyeg mellett haladunk, és újra megcsodáljuk, hogy mennyire másként viselkednek az emberek a természetben. Mosoly és barátságos üdvözlés lépten-nyomon, ez olyan melegséget ad, mint bőrünknek a májusi napsugarak.
Margitszigeti galéria
Lassan kiérünk a szigetről, majd indulás a kocsihoz, s irány Szentendre. A forgalom lassú, hosszú tömött sorokban araszolunk kifelé a városból, majd befelé a városba. Mint a két várost egy többsávos autókból összefont köldökzsinór kötné össze. Reméljük megéri ez a zötykölődés.
Szentendre szélén leparkolva a lágy szellő hozta a Duna illatát, s rögtön a partra mentünk mert egy óriási krokodilt láttunk a parti fövenyen sütkérezni. Nem, nem kellett félni tőle, mert nem volt lába, így könnyedén elszaladhatunk előle. De ez talán meg sem fordult a fafejű aligátorban, lévén tényleg fafejű volt.
Még a vadkacsák sem féltek tőle, csendesen szundikáltak a meleg köveken, s jöttünkre sem riadtak meg. A kék ég alatt a Duna méltóságteljesen lassú folyással haladt, lustán simára vasalt felszínnel. Kellemes meleg az idő, így lassan fogynak a rétegek rólunk, miközben a belváros felé sétálunk, megcsodálva a kisvárosi hangulatot sugalló házakat.
A kis utcákon sétálva megéhezünk, engedünk egy tábla csábításának és felkerekedünk, hogy megkeressük a “híres” lángosost. Megtalálásánál már csak a választás volt nehezebb, de végül egy egyszerű minden jóval degeszre tömött lángoscsodát választottunk, s míg vártuk annak elkészültét, végignéztük a lángosos lusta vörös macskájának ebédceremóniáját. Fehér papírlapon kapta a sonkaszalámi kockákat, és elnézve a mennyiséget – ez a macska valamit nagyon tud – .
Desszertként a templomnéző andalgásra egy fagylaltot választottunk útitársul, s ezzel rövid, de sűrű kisvárosi aszfalttúránkat lezártuk. Visszaindulunk Budapestre, hogy néhány óra múlva a felhők felett járva, egyre közelebb kerüljünk Párizshoz.
