“Kerékpártúra a Duna mentén 3 országon át” – Bezdán szépsége és a hazatérés – 4. nap.

“Kerékpártúra a Duna mentén 3 országon át” – Bezdán szépsége és a hazatérés – 4. nap.

Előkészületek

Az utolsó napra készültünk, egy rövid, de annál forróbb napra. Előtte azonban még hajózunk egyet a Ferenc-csatornán, és belátogatunk Bezdánba is. Itt meglátogatunk egy olyan műhelyt, ami a mai korban szinte elképzelhetetlen, és az hogy még mindig működik, az felér egy kisebb csodával.

Tovább

“Kerékpártúra a Duna mentén 3 országon át” – A kezdet – 1. nap.

“Kerékpártúra a Duna mentén 3 országon át” – A kezdet – 1. nap.

A kezdetek

Ahogy mindig is lenni szokott, ez a túra is az első nappal indult, pedig én szívesen elcseréltem volna az utolsóra. A több hónappal korábban, még a nagy esőzések alatt tervezett túra olyan jó időbe fordult, hogy úgy jártunk, mint a közútkezelő.  – Azt tudtuk, hogy meleg lesz, csak azt nem gondoltuk, hogy ennyire! –

Tovább