Egy újabb szép napra ébredve, gyors elhatározással összedobálva néhány szükséges motyót az útra, felkerekedtünk. Ha már az idő is így akarja, legyen egy kis nosztalgiatúra a püspökszentlászlói Püspöki kastélyhoz.

2019 km fotózva, túrázva, bringázva…
Egy újabb szép napra ébredve, gyors elhatározással összedobálva néhány szükséges motyót az útra, felkerekedtünk. Ha már az idő is így akarja, legyen egy kis nosztalgiatúra a püspökszentlászlói Püspöki kastélyhoz.
Egy karantén idején, ha a túrázás egyébként megengedett, mi sem egyszerűbb feladat, mint útnak indulni kedvenc helyeink egyikére. Távol a várostól, távol az emberektől és a most már ránk testált vírustól. Vagy mégsem ilyen egyszerű a szabadulás a nyomasztó bezártságból? Persze hogy nem.
Aki ismeri a Kelet-Mecsek napsütötte lankáját és a állandóan csorgó patakját a Püspökszentlászló – Óbánya – Kisújbánya háromszögben, az jól tudja, ezt a kört minden évben többször is meg kell tenni. A test edzésén kívül a legfontosabb érv ami ez mellett szól, hogy a természet folyamatosan változtatja a túrázónak mutatott arcát.
Minden kezdet nehéz, tartja a mondás, de néha a folytatás is annak tűnik. A túrázás is olyan mint a lendkerekes autó, ha megáll, egy nagyobb lelkesedéssel újra kell indítani és onnan már lendületből megy tovább.
Májusi eső aranyat ér – szól a mondás, de nekem erről már egy ideje más a véleményem. Főleg azután, hogy a Kelet-Mecsek sárosabbik oldalát is sikerült megismerni testközelből.
Feltekertük a termosztátot, s elzártuk a csapokat majd minden lyukat bedugtunk. Így kellően meleg, szélcsendes és száraz időt kaptunk a túránkhoz. Korán keltünk, mert miután csatlakoztunk a Mecsek Egyesülethez, úgy gondoltuk, ennek örömére egy közös túrára megyünk a csapattal.