Ha jós, ha nem, Hajósra menni érdemes…

A kicsit élményszegényre sikeredett császártöltési kirándulásról hazafelé, gondoltuk beugrunk egy kicsit körülnézni Hajóson. Már csak azt elmaradt biciklis bortúra miatt is.

Ha egyszer valami elindul…

Úgy látszik ha egy széria elkezdődik, van folytatása is. Amikor begördülve Hajósra, megpillantottuk az érseki palotát, gép után nyúltam rögtön. Na és akkor jött….  Igen, az újabb csalódás. A bejárati nagykapuban egy ütött-kopott furgon hirdette az enyészet mértéktelenségét. Sebaj, ez a kapu megér egy kérést. Ahogy beléptünk, az első ott dolgozótól megkérdeztük, nem lehetne, hogy a furgon elálljon a kapu megörökítésének útjából?

Teljes árú semmi

A válasz lehangoló volt. Egy vállalkozó fest odabent, s nem örülne, ha el kellene állnia a bejáratból. Körülnéztem, s az udvarban hangosítást szereltek, füvet nyírtak, és többen tébláboltak mindenfelé.

Kérdés: Nyitva vannak?

Válasz: Nyitva

Kérdés: Fizetni kell?

Válasz: Igen.

Kérdés: Hogy lehet, hogy nyitva van a palota, fizetni is kell, de nem lehet fotózni, mert munkások "teszik" a dolgukat? 

Válasz: Vendégek lesznek másnap, arra kell előkészülni.

Megmondom őszintén, nem tetszett az eljárás, mert megveszek egy szolgáltatást, mint potenciális célszemély, de örülhetek, ha nem lökdösnek félre, mert útban leszek a festőnek. Magyarország, én nem így szeretlek.

Keserű pirula helyett, meleg lötty

Fotózásról lemondva, nem akartuk igénybe venni a “szíveslátást”. Egy kávéra azonban mindig kapható vagyok, s ha már itt vagyunk, egy percre üljünk le az ódon falak tövébe egy koffeinlöketre. Hát igen. A kávé is pontosan tükrözte a vendéglátás minőségét. Gyors léptekkel távoztunk…

Egyszer minden eső eláll…

Még egy kudarc mára, s oda az egész hétvége előre. A palotával szemben templom magasodik, s a templomban az ember ritkán csalódik. Mondom ritkán. A bejáraton túl bezárt rács feszül a hívatlan látogatók előtt. Bent korosabb nő takarít, bár láthatott, ügyet sem vetett ránk. Morogva hagytuk el a templomot. Ez nem a mi napunk.

Alakulnak a dolgok

Az oldalbejárathoz érve, csak furkált az ördög, hogy valami csipkelődéssel jelezzem nemtetszésemet. Az ajtón belépve kérdésemre, szelíd mosoly kíséretében jött a válasz – Jöjjenek beljebb nyugodtan. Elaléltam. A fogadtatás is más lett, s a templom, egyszerűen lenyűgözött. Csak forogtam, mint május elsején a körhinta. Kilépve a fényre, szemben a paplakot pillantjuk meg, ahol valaki a bejárat feletti világítást szereli. Az udvarban a kálvária hívogat.

Az apró csoda is csoda

A létrás ember lepillantva kedvesen odaszólt – Menjenek csak be, nyugodtan. Rendezett környezet, jó állapotú stációk. Az összképet csak a kálvária végén a képbe otrombán meredező víztorony csúfítja el. Eszembe jut a közismert mondás – Minden jó, ha a vége jó.

 

Galéria