Nosztalgia túra a Villányi-hegységben, a retro jegyében

Vándormadár nosztalgia hullám lovaglása…

Vándormadár Természetjáró Baráti Kör idei második túrájára jöttünk össze. A siklósi busz-pályaudvaron várakozás, majd felszállás a buszra és az elmaradhatatlan zötyögés alapozta meg a retro érzést. A Csarnótai elágazásnál lassan gyülekezett a csapat, majd hirtelen felduzzadt a létszám ahogy Pécsről megérkezett a járat. 46 fővel indultunk útnak.

Hűvösek a hajnalok…

Szép napos délelőtt, kicsit hideg időben indultunk el Csarnóta felé, s már messziről látszott a toronytalan templom. Beérve a faluba a leemelt torony siralmas látványa fogadott. Treitz Karcsi túravezető kis helytörténeti előadása után a Kopasz-hegyi kilátót vettük célba. A felhagyott kőbánya után a Tenkes Csárda folytattuk utunk.

A tavasz szele…

Itt a tavasz, s nyílik a csárda is, és emellett talajtakaró virágok özöne hirdeti a tavasz jöttét. A csárda mellett a zöld gyepen feszített egy veterán  GAZ 51 ” Molotov”  teherautó, meglepően jó állapotban. Majd célkeresztbe vettük az előttünk magasodó Tenkes-hegyet.

Fő az egészség…

Igazi tüdőtágító menet volt, s hőmérséklet is gyorsan emelkedett, legalább is mi kimelegedtünk rendesen. Jól- és kevésbé jóleső fáradtság látszott a túrázókon, de mindenki leküzdötte az emelkedőt. A gyönyörű kilátás mindenért kárpótolt. Éledezik a természet, a korai tavasz elkezdte zöldbe öltöztetni a tájat.

Sétatempó…

A Csodabogyó tanösvényen A Pyber-gunyhó adott teret a pihenőnek. Ebéd után már csak a kilátót kellett megmászni, majd tovább haladtunk Máriagyűdre. Innen már csak a csapat magja indult el az utolsó szakaszra.

A Tavasz 17 pillanata..

Az idő csodaszépre fordult, s a Szent-kút retro világa egy kicsit megállította és visszatekerte az idő kerekét. A nosztalgiázást korabeli relikviákon folytattuk, majd Csukma-dűlői pincesoron keresztül besétáltunk Siklósra.

Útvonal: Csarnótai elágazás – Csarnóta – Nagy-hegy – Kopaszhegyi-kilátó – Kis-hegy – felhagyott kőfejtő – Tenkes-csárda (kiszállási lehetőség) – Mária-hát, Csodabogyó tanösvény – Jubileumi-kereszt (Mézes Jézus),
Fájdalmas Szűzanya szobor – Sarlós Boldogasszony-kegytemplom (bazilika) – Máriagyűd, forduló (kiszállási lehetőség) – Szent-kút – Csukma-dűlő – Siklós

Táv: 17,5km

Képgaléria