Ami késik, az nem múlik, csak később jön el, – akárcsak a Sárga túra 4-es szakasza

Egyszer volt,  hol nem volt…

Egy szépnek nem mondható nyári napon esedékes, ámde elmaradt Sárga túra pótlása ott lebegett a túracsapat felett, s megvalósításra várt. A megszokott túramenetrend közé kellett beilleszteni, így jutott egy szép októberi napra a restancia.

Nem úsztuk meg

Persze, a nagy sár miatt elmaradt túra pótlása is hasonló körülményeket produkált, mivel a megelőző este, nagy mennyiségű áldás hullott az égből. Csak hogy az eredetihez hasonló körülmények legyenek, bár nem sok sár jutott a csapatnak leginkább csak a  túra első felére jutott a kóstolóból. De az igazi túrázókat ez nem riasztja el, így akár el is maradhatott volna.

Menjünk vonattal

A Palotabozsoki vasútállomás épületében ma már múzeum található, s az állomásfőnök sem áll ki a vonatok indítására. Ennek oka, hogy már nem járnak vonatok, s a sínek is elég foghíjasok. Ezzel is támogatva az újrahasznosító csapatok eléggé el nem ítélhető tevékenységét. Ennek esett áldozatul minden egyéb elöl hagyott fémtárgy is, na meg minden ami mozdítható, beleértve a helységjelző táblát is.

Ha már lúd, legyen vasutas…

Az állomás épületében kialakított múzeum sokakban ébresztett nosztalgiát, hiszen múltunk nem kevés darabkáit láttuk viszont. Már szinte érezni lehetett a vonat füstjét is, s hallani véltük az indító síp éles hangját is…

Minden jó, ha jó az idő

A reggeli, kicsit szürke, de lassan felmelegedő szép őszi időben jártuk le a túrát, erdei kápolnák és képoszlopok érintésével Sombereken keresztül a célpontunk felé Bár községbe jutva. Gyönyörű őszi tájon, dombon-völgyön haladva, hol szőlők között felkapaszkodva, hol mezőkön átvágva, tavak mellett haladva tudtuk le az elmaradt túránkat, s a hiányzó láncszem is a helyére került.

A rendkívül jó hangulatú túrát Baumgartner Norbi olyan precizitással rakta össze, hogy még extra pihenőket beiktatva is kényelmes tempóban értünk célt, s a menetrend szerinti buszjáratot várva élveztük a melengető őszi napfényt.

fotó: hicza

 Fotó galéria