Sárguló levelek között kelt útra újra, a Sárga túra 7-es szakaszán a csapatunk

“Az úgy kezdődött el, hogy mosolygott felém”

Mintha csak az Illés zenekart hallgatnám, a kora őszi nap sokat sejtetően, még némi felhőbe burkolózva csábított túrára. Nem tagadhattam meg tőle, sem magamtól, hogy a sárguló levelek között útra keljek a Sárga túra 7-ik szakaszán.

Ajándék időben

Az útvonal, Cikó – Mária-képoszlop – Széplaki-magaslat – Berekaljapuszta – János-lak – Hidas – Hidas-Bonyhád, vasútállomás – Danubiána borpince – Bonyhád, autóbusz állomás volt. Tehát vissza a reggeli kiindulási pontunkra. Sajnos nem volt mindenkinek szerencséje ezen a napon, nagyon sok túrázó maradt le Pécsen és útközben a rossz közlekedési helyzet következtében.

Ami késik, az néha el is marad

A Pécsről indulók egy részét és a többi helységből érkezőket a busz nem tudta felvenni, mert hirtelen zsúfolttá vált a járat, és hát a rugalmasságot hírből sem ismeri a közlekedési vállalat. Így megfogyva bár, de törve nem, némi késéssel indultunk Bonyhádról Cikóra a túra kezdetére. A Bonyhádi állomás személyzete, segítőkész hozzáállással próbálta a veszteséget csökkenteni.

Minden jó, ha már a kezdet is jó….

Végre összeállt a kis csapat Cikón, s Dukai Robi a túravezető bevezetője után a meghívott vendégünk Pap Éva tartott előadást helytörténetből. S végül Biki Endre kis magos kóstolója után elindult a túra. Ekkor már kisütött a nap is, mintegy jelezve, az évszak kegyeltjei vagyunk…

Volt – nincs

A Szent Rókus-kápolna és a pestisjárvány történetét meghallgatva legelőkön át vitt az utunk, többször megcsodálva a táj szépségét és az apró, de annál szebb réti virágok kicsiny világát. Na meg az Őszi kikerics néhány utolsó példányát is sikerült képre vinni. Ezen közben megtudtuk azt is, hogy hol volt, ami volt, de már nincs, a Széplaki magaslat valamikori kilátója.

A pótláson a sor

Berekaljára érve letáboroztunk, hogy míg Éva, az utolsó lakó cím birtokosa elmesélte a falu történetét, mi pótoltuk a felhasznált energiát. A pótlás, sajnos a településre is ráférne, mert a többszöri elnéptelenedés és újjáéledés után, ma már csak két ház maradt, s abból is csak Éváé lakott… S mint a mesében: itt a vége fuss el véle 🙁

A változatosság gyönyörködtet

A meseszép rétek után erdei környezet kényezteti a szemünk, fel a gerincre, ahonnan mélyutakon Hidasra jutva folytatódik utunk. Innen a sárga jelzésen haladunk tovább érintve a Hidas-Bonyhád vasútállomást is.

Végére járva

A borospince és az ápolási intézmény mellett haladva értük el Bonyhád szélét,  s a búcsúzás után lesétáltunk a buszpályaudvarra. Az erdő szélétől minket kísérő foltos, a nyakán személyhívó nyakörvet viselő kiskutya egészen idáig kalauzolt minket. Mindenkihez volt egy kedves pillantása, nem kért fizetséget a vezetésért, s a felkínált szendvicsből is visszaadta a megmaradt péksüteményt, s csak a szalámit fogyasztotta el.

 

Fotó: hicza

 

Fotó galéria