Karintia másnap, avagy indulhat a túranap…

Itt minden korai…

A szállodába korán volt a vacsora, mondhatni a tyúkokkal mennek aludni, és ennek megfelelően ugyanezen szárnyasokkal kelnek is. Így a reggeli is korán kezdődött, és előtte még legalább két kávét meg kell innom ahhoz , hogy a fickót ne nézzem idegennek a tükörben.

A bőség nem zavart…

Szóval korai kávé a teraszon merengve a hegyoldalra, amit hol látok, hol meg nem, de ez nem a tegnap este maradéka, hanem a felhőhatár feletti lét miatt gomolyog a cucc végig a hegyen. Miután tisztán látok a kávé után, akkor már a villanyborotvával sem vágom el magam, elindulunk a reggeli irányába, csak azért, hogy ne nézzenek idegennek. Mivel egyébként ritkán reggelizek, így nem néztek magyarnak a soványka tányérom láttán.

Indulás

Összerakva magunkat meg a felszerelést, abban a biztos tudatban, hogy úgy is az marad a szobába, ami leginkább kelleni fog. De apróságon ne akadjunk fel, ha nem tudok fotózni, legfeljebb nyaralok 🙂 . Úgy is szükség lesz mindkét kezemre, ha haladni akarok. Nem, nem négykézláb megyek, de a kerítések amivel a magántulajdont védik, állandó próbatételnek számítanak errefelé. Nem is az emberektől védik, hanem a tehénkéktől, akik nem tudnak átmászni az erre a célra rendszeresített lehetőségeken.

Mindent a szemnek?

No nem csak a kerítés számított akadálynak, hanem a számtalan kisebb, de inkább nagyobb méretű taposó akna. Értem én, hogy ez itt tájelem, de nem biztos, hogy mindet meg akarom alázni a cipőmmel. Szóval különösebb cél nélkül indultunk el, lesz ami lesz alapon. Mentünk úton és útfélen, legelőn és patak mellett, síkon és meredeken át. Vadakkal ritkán, madarakkal annál többször találkoztunk, lőtávolon kívül persze, így nem mindenről van kép, sok élmény csak a retinába ékelődött be.

A menedék…

Az idő érdekessége, hogy napos, kb. 30 fok, de perceken belül árnyék és hideg szél vette át a stafétát 10 fokos hőmérséklet csökkenéssel. Ez önmagában nem lenne gond, de ha ez öt percenként változik oda-vissza, az kezd kicsit zavaró lenni, szerencsére Hütte mindenhol van a közelben, hogy a nyűgös vándor megpihenhessen. A kiszolgálás is pont olyan volt, mintha vendégnek néznének, kedvesek voltak, barátságosak és remek volt a kiszolgálás. Olyan volt a hozzáállásuk, mintha ebből élnének meg. 🙂

Látni kell, nem csak nézni

Jól bebarangoltuk a környéket, megnéztünk minden legelésző tehenet, meglestünk egy erdei fekete mókust és néhány keresztcsőrűt vacsora közben. Ez utóbbit onnan lehet észrevenni, hogy tobozdarabok hullanak a fáról sűrűn. Az őz mely békésen legelészett, elég távol volt, s szerinte ez a távolság jól állt nekünk. Miközben csendben lakomázott azért fel-fel kapva a fejét figyelt, nehogy olyan közel kerüljek hogy fényképezhessek. Persze próbáltam kicselezni, s loptam a métereket a harapások alatt, de igazán közel így sem tudtam menni, mert amikor úgy érezte túlságosan közel merészkedtem, huss, kényelmesen eltrappolt.

Finis

Miután lejártuk a napi penzumot, megindultunk a hotel felé, hogy lemosva az út porát, lekocoghassunk a jól megérdemelt vacsoránkért. Vacsi után a technika ellenőrzése, képek letöltése után, még egy két jó filmet is megnéztünk, szigorúan saját forrásból. Majd jöhet a békés szuszókálás. Holnap hosszú nap lesz, városi túrára indulunk.

 

1. rész Csúcstámadás a sógoréknál – avagy hegyen völgyön át Karintiában

 

Fotó: hicza

 

Képgaléria