Siroki vár a célpont, s elértük célunk…

A túraterv

Bükkszékről nem látni el Sirokig, így hát úgy döntöttünk, gyalog tesszük meg az erdőn át az utat a Siroki várig. Laza kis erdőjárásnak indult, szépen kikocogtunk a faluból, s mivel elég magasan van a falu, így túl nagy emelkedéssel nem is kellett számolni. A távolságra tekintettel még egy piknik is be lett építve a tervbe.

Időben

Kiérve az erdőből félig kiszáradt táj fogadott, esőért kiáltott a vidék. Szúrós tövisek közt bandukoltunk a levegő párás, az eső lába majd a földig ért, de csak nem akart megcsurranni a csap. Félúton elköltve a früstököt, vagy amit hoztunk, majd tovább folytattuk utunk, s bár már látni véltük, kiderült mégse a vár az ami délibábként feltűnt a látóhatáron.

Bálványozzunk

Mivel nem a város felől érkeztünk, így először a Bálványköveket értük el, a Barát és az Apáca sziklát. Itt megpihentünk és egy kis tériszony gyakorlatot hajtottunk végre. A szikla széléről lenézve meggondolandó a lendületes fészkelődés. Kiszuszogva magunkat elindultunk át a várba.

Ránk vár

A vár már korábban jelentőségét vesztette, s ezt most mi is láthattuk. Körbejárni nem lehet, ami fotózási szempontból nem túl baráti, de amikor mások nyomain én is elindultam körbenézni, eljutva a kerítésig. Itt már biztos voltam benne, hogy mások is szerették volna az igazi panoráma fotó elkészítését megoldani. Ekkor azonban zümmögésre figyeltem fel, s a forrását felfedezve egy drón keringet felettem , egy kőhajításnyira.

Renitens

Gondoltam szembefotózom, de a háta mögött a nappal nem sok esélyem volt, s gondolom az élőképet figyelve, mindjárt kiront a várból három leszázalékolt portás, rendre utasítani. A harcot előre feladva, nem volt kedvem civódni értelmetlenül. Visszatértem a kapuhoz, s immár bemenni sem volt kedvem, s ezzel nem voltam egyedül. Így hát összepakoltunk s leballagtunk a faluba.

Nem sok időt kellett várni, már ha nem sok az a másfél óra ami a legközelebbi busz indulásáig hátra volt.

Fotó: hicza

 

Galéria