Szentendrei séta, avagy vissza a múlt nyugalmába

A gondolat

Ha már elég volt a pancsolásból, a napon pörkölődésből, akkor irány egy kisvárosi séta, lángossal, fagyival és egy teraszon kávézással. Hogy hol? Tulajdonképp mindegy is lenne, hiszen rengeteg ilyen hely van kis hazánkban, de most Szentendrére invitállak titeket…

Induljon a mulatság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kevésbé forró nap, mint a többi. A legalkalmasabb idő, egy kis városi csavargásra. Így történt, hogy a célpont Szentendre lett, mely visszarepített az időben oda, amikor még nem kapkodtak az emberek, s nem mobillal a kézben futkároztak az utcákon. Az élet lassan csoszogott keresztül a városon, s csak hagyni kellett, hogy a csigatempójú sodrás magával vigyen.

A start

A Duna-parti parkolóból előbb a folyó mellé igyekszünk a kellemes lágy szellőt élvezve, egy krokodilt fedeztünk fel. Kissé “megfásult” a szó szoros értelmében, így nemigen kellett félni tőle. Néhány parti virág, meg pihegő kacsa mellett besétálunk a városba.

Nosztalgia

Mintha állnának az órák, nem mozdulnak a mutatók sem, megállt az idő. Akkor most a legalkalmasabb megkeresni az eldugott lángossütőt, ahol “álmaink” lángosát fogjuk elfogyasztani kalóriafigyelés és korlátozás nélkül. Szűk sikátoron keresztül vezet az út, mikor egy beugróba megpillantom a sütödét. Várakozni kell, de megéri. Közben az akár reklámnak is tekinthető céges macska érkezik, de ő soron kívül kapja a menüjét. Itt még macskának lenni is jó dolog.

Lazulás

Lángos után jól esik egy kávé, így hát keresünk egy teraszt, ahol elnyújtózva lehet elkortyolni egy finom feketét. Megannyi kapualj és sikátor rejt kis kávézdákat, így nincs nehéz dolgunk, csak beesünk a legközelebbibe. Miközben ódon utcákon sétálunk, s a falon növő barackfa termését csodáljuk, találunk néhány oda nem illő részletet is. A múltban kísért a jelen.

Értékek

Kis házak, apró terek és takaros boltok között templomok hűs belsejében átértékelve a mindennapok rohanását feledve, jó volt ez a kis időutazás. Nem kellett sokat áldozni érte, csak megtalálni a nyugalom világát, s hagyni, hogy magával ragadjon, alig egy karnyújtásnyira a fővárostól….

 

Fotó: hicza 

 

Galéria