“Kerékpártúra a Duna mentén 3 országon át” – Búcsú Kopácstól, irány Szerbia – 3. nap.

S eljő a nap…

Eddig minden rendben ment, köszönhetően a Helian NaTour Utazási Iroda munkatársainak a jó szervezésért, a túravezetőnknek Seres Milánnak a segítőkész munkájáért. Na meg persze a kis csapatnak is, amely szinte minden nyelven képes volt megszólalni, nekem a jiddis és az arab tolmácsolása jutott, mondjuk sok dolgom nem volt. Az első és a második részből ismert izgalmak után, a fáradtságtól úgysem tudsz aludni, nem igazán zavar, ha a következő napi dolgok miatt, korai indulással riogatnak. Legyen aminek lennie kell, a túrahajót nem késhetjük le, nem maradhatunk le az ártéri látnivalókról. És nem is tudtuk volna lekésni…..

Minden kezdet nehéz, de a reggeli kezdet még nehezebb…

De ezt akkor még nem tudtuk, így bőszen készültünk a másnapi korai indulásra, ki a látogató központba jegyvásárlás címén. Az első kávé után sikerült összegereblyézni magam, s már képes voltam mondatokat formálni, persze semmi bonyolultat, leginkább tőmondatokra korlátoztam kommunikációmat. Mire a háziak elővarázsoltak egy terülj asztalkámat, már össze volt pakolva a cucc. Az udvaron a fejek…inkább hagyjuk. Ebből az időszakból, csak deréktól lefelé van kép, a többit a fantáziátokra bízom.

Indulni kellene

A háziak kedvesek, a reggeli ízletes volt, s talán azért tartottak ilyen jól, mert bár senki nem mondta, de ez a kis csapat volt a szúnyogok fő fogása, mivel ezen a vidéken nem irtják őket, mondván, ezek a repülő vámszedők, úgyis a vendégekre vannak izgulva. Úgy is lett, szorgosan etettük őket, mert hiába fújtunk magunkra ezt-azt, talán csak a zománcfesték-spray használt volna.

Első menet

Az indulás után hamar elértük a látogatóközpontot, majd egy órával a nyitás előtt ott voltunk, ám a személyzet betartotta a munkaidő beosztást. Jegy vásárlás után gyalogszerrel jutottunk a kikötőhöz, s mivel a hajó, csak minket szállított így biztos hogy megvárt volna, még ha késünk is. De a lényeg hogy itt vagyunk, s beszállás után máris kihajózunk a nagy méretű elektromos hajóval. Tibor magyar nyelvű kalauzolása bepillantást engedett az ártéri világba.

Vízi-világ

A már korábban emlegetett fekete kígyók szerintem , mérgesek lehettek, legalábbis nagyon dühösen iszkoltak el, s talán még fröcsköltek is volna, ha lenne lábuk. A nagy létszámú kormorán kolónia mellett, kócsaggal, szürke és fehér gémmel, ill. vadkacsa családokkal is találkoztunk. Nagyon megtetszett ez a vidék, csak vastagabb bőrt kellene növeszteni, hogy ne én legyek a tápláléklánc alján. Persze érthető ez a hozzáállás, mert az állatvilág szüksége van a táplálékra. Csodálatos világ ez, ahogy tovább él a megváltozott körülmények ellenére, alkalmazkodik hozzá, és mindig megújul.

Fotózni csak szépen csendesen…

Nem mondom, hogy egyszerű volt a búcsúzás, még szívesen elnézelődtem volna abban a mérhetetlen nyugalomban amit a táj árasztott. Az idő mintha helyben járna, az élővilág teszi a dolgát, s rá kell jönni, milyen kevés az amit a természet megőrzéséért teszünk. Ennél sokkal többet kellene tenni, hogy unokáink is láthassák mindezt a csodát, amiben mi részesültünk. Ezek az élőlények, nem hazudnak, nem alakoskodnak, s nem fúrják meg a másikat, csak élnek egymás mellett, mert ennek így kell lennie. Így legyen.

Egyszer véget ér

Lassan véget ér a hajókázás, visszafelé kocogunk, a kormoránok már újra elültek, néhány gém lustán bóbiskol a fák törzse közt összegyűlt hordalékon. Miért is lenne nyugtalan, hiszen semmi sem zavarja meg. Még mi sem, csendesen siklik a hajó alattunk, s egy hangos szó sem esik a fedélzeten. Azt hiszem mindenkit megbabonázott a természet ezen tortaszelete….

Újra nyeregben

A kikötés után, gyalog vissza a központba a bringákhoz, s újra nyeregben vagyunk. Az ártér aszfaltozott gátján indulunk a Kopácsi-rétről a Vörösmarti Duna hídhoz hogy a következő szálláshelyre jussunk át a határon a Szerbiai Bezdánban a Sebes-foki csárdába. Egy kicsit talán meleg van, úgy 30-32 fok árnyékban. De árnyék meg sehol, s a gát tetején perzselő napon rójuk a kilométereket. Elcsendesedett az állatvilág, a vízimadarak is elültek már, s minden mozgó lény, már enyhelyt keresve meghúzódik a növényzetben. Csak mi vagyunk talpon, akarom mondani pedálon e vidéken, de mi is csak alig.

Tüzesen süt le a nyári nap sugára….

Az első tíz kilométer az aszfalton gyorsan elfogyott, majd jött a köves, kátyús szakasz, ahol már jól jöttek a montain bike-ok, mert eddig bizony eddig sétagalopp volt az út. De ez sem tart örökké, s a gát végén újra országútra váltottunk, s acél Kiskőszeg volt, ahol hűs sör erejéig megpihenhetünk. Előtte még egy rövid pihenőt tartottunk Tito volt vadászkastélyánál, ahol épp felújítás volt, így bemenni nem tudtunk. Egyébként is csak a kőműves szerszámokat csodálhattuk volna meg. Majd egy élményparkban ebédeltünk meg, s csendesen méláztunk a hűvősben. Nem volt könnyű elindulni.

A határhelyzet

A határt jelentő hídon gyorsan sorra kerültünk, mielőtt pacallá főhettünk volna, de biztos voltam benne, ha leesik egy tojás, hiába vagy gyors, már csak a rántottát veheted fel. Egy kissé megváltozott az út minősége is a határ túloldalán, de még így is jó úton haladtunk, egészen addig amíg meg nem pillantottuk a túravezetőnket a csárdához vezető bejárónál és már tudtuk, ezt a távot is túléltük.

A menedék

Elfoglaltuk a szobákat, s egy frissítő zuhany után csendes pihenőbe vonultunk. Regenerálódni kellett, bár nem az út hossza vagy nehézsége volt problémás, de minden korábbi rossz időre vonatkozó félelmünket felülírta ez a mérhetetlen hőség. Ez ellen pedig csak a langy zuhany lehet menedék, és ez pontosan így is történt.

Újra fitten

Vacsorához készülődve találkoztunk Seres Árpád barátunkkal a “Bezdán infó civil szervezet” elnökével, aki érkezésünkkor már várt minket, hogy a környék múltját és jelenét is bemutassa. A Duna és a Ferenc-csatorna közé ékelődött szigeten, mi mást ehetnénk, mint különleges halételeket, s ebben nem is kellett csalódni, s bár senki nem emlegette hozzá a díjakat, mi csendben kiosztottunk néhányat ezeknek a finom falatoknak. Közben Árpád ígéretéhez híven egy kis történelmi áttekintést is adott a vidék magyarságáról. Átbeszélve az utolsó napunk teendőit, mindenki csendben elvonult, jól kiérdemelt alvásához.

Holnap új nap lesz, új élményekkel, és ha minden igaz, az idő sem lesz hűvösebb. Ma már így is olyan meleg volt, hogy több esetben láttunk sült galambokat szállni.

Csak a meleg okozott gondot, a mai túra könnyű, egy kis köves-kátyús résszel (kb. 10km). Napi táv: 61km. Folyadék igény: az árteret is kiinnám 🙂