Eü séta a város felett – avagy üdvöskétől a mókuclesig

Kora délelőtt indultam a kis sétámra a Budai városrészből a Havi hegyi templomhoz és a már felkent Európa Fája címet viselő mandulához. Pécsieknek már szinte kötelező fotótéma a mandulafa.

Budai városrész – Havihegy – Balázs kilátó – Ilonka Pihenő – Francia emlékmű – Felszabadulási emlékmű – Tettyei Rom

Az örök sláger

Korábban nem látott számú szelfizőktől nem is egyszerű képet készíteni róla. Bár én már csak most értem ide, a fa már virágzása végén tart. Még most is szép, mint egy mosolygó nyugdíjas mamóka.  A Havas Boldogasszony templom előtt ácsorog, már időtlen idők óta, s nincs pontos életkori meghatározás,, csak tippelik korát.

A templom hűvös csendjét egy cirmos vigyázza a kapuban, s nem is meri megzavarni senki. A templom mellett áll az 1878-ban felállított Piéta-kereszt, melyet Bartalits Mihály szobrászművész készített. Mehetünk is tovább a ragyogó napsütésben és virágillat felhőben.

 

 

Fotó témák csokra

Az út mellett egy kis sziklacsúcson áll a Havihegyi feszületként is emlegetett Kereszten függő Krisztus. A Kiss György szobrászművész 1900-ban felállított alkotása, szintén hálás fotótéma. Megélénkül a sétáló forgalom, így lendületből nekimegyek a kaptatónak a kilátóhoz vezető úton. Ez egy remek kis izülettorna, s ha hozzáveszem, hogy mostanában az egész heti ücsörgés mellett csak hét végn van módom mozogni, akkor bizony “emberpróbáló” jelzőt kell használnom. Na,de még se láthatják a hasonszőrüek a satnyulásom, elhatározom, hogy amikor látják, ketztesével megyek fel a lépcsőkön. Szerencsémre a kilátóig mindössze egy túrázóval találkoztam, így megúsztam infarktus nélkül a kilátói kalandot.

A kondíció fontossága

Még egy kis emelkedő, hogy elérjem a sétám tetőpontját, de az erdős részen hiába keresem a mókusokat nem lelem. Pedig a mókuc az egyik kedves állatom, s ha tehetem emléket készítek róla. Az erdőbe viszont az utam töbször módosult, mint ahányszor pilogtam, mivel a kitaposott ösvényt nagyon sok helyen zárta le kidölt fa. Egy újabb szusszanás az Ilonka Pihenőnél, s megint egy városkép.

Emlékek – emlékművek

A simogató meleget csak néha egy-egy szellő söpri félre, s a Francia emlékműnél már csak a méreten aluli gyíkok napoznak, de nem igazán fotogének, így őket most nem teszem fel ide. Innem a Mecsek oldalában lefelé kocogok, irány a Niké szobor avagy a Felszabadulási emlékmű. Az 1975április 4-én, a felszabadulás 30. évfordulóján átadott emlékmű közadakozásból épült, fehérbeton talapzatát Jánossy György építész tervezte, a vörösréz hegesztett szobor Makrisz Agamemnon alkotása. Nem mindenki kedveli ezt a hölgyet, meglehet azért mert fejetlen, úgyanúgy ahogy a Párizsi győzelem istennőjének. Korábban a harminc évre mutató felirat állt rajta, és a főalak mögött két kisebb vörösréz szobordarab volt található. A feliratot a rendszerváltáskor eltávolították, a két kisebb szobordarabot ellopták, ahogy a régebbi díszkivilágítás is tönkrement. Mivel az újabb világítás is romokban van, csak idő kérdése, hogy a színesfém érzékeny látogatok egyszercsak szatyorba gyömöszölik.

Végre lefelé

Egy röpke pillantást a Tettyei romokra és a Mecsek kapura is vetettem, majd az utolsó etapra is némi cukros vizzel pótollva a hiányzó folyadékot elporoltam a Pálos templom elött. A Szent-Ágoston templom mögött végetért az út, ennyi mára a zsírégetésből. Az elfogyasztott  1200 kalória azonban jótékony hatással van az egészségre, s bár nem mondhatni könnyűnek a séta elejét, már ami a felfelé vezető utat jelenti, de megéri, és a felétől meg egyébként is lefelé kell lépegetni.

Galéria

 

Fotó: