Váratlan utazás… 1 rész.

Az élet apró örömei lehetnek a meglepetések, persze csak a kellemesebb fajtából. Az hogy mivé válik menet közben, az azon is múlik, miként állsz hozzá, mit akarsz kihozni belőle. Van aki a pénzt szereti, s a birtoklása okoz örömet, én inkább az élményeket gyűjtöm, melyekre visszaemlékezve sok év múlva is melegség önti el az ember szívét.

A kezdet

Milyen fura is az élet, mert egy jól indult de nem egészen így sikerült nyaralásból hazatérve, érkezett egy hívás. Még fel sem dolgozva az elég vegyesre sikerült élményeket, épp visszazökkenve a munka szürke és fáradtságos kerékvágásába, megcsörrent a telefon. Ebben semmi szokatlan nincs még, ez a dög csörög, ha kell ha nem, de most az egyik partner hívott és ez éppúgy jelenthetett jót, mint akár rosszat is. De most másról volt szó.

A kérdés nem kérdés

– Megyünk az Adriára hajózni, ugye jössz velem? – Életemben kevés alkalom van, hogy se köpni-se nyelni nem tudok, de ez most ilyen volt. – Jól dolgoztunk, jár nekünk. – vagy valami hasonló volt még a bevezető szöveg,mert erre nem igazán emlékszem, csak arra, hogy néztem mint sült hal a kikötői tányéron. – Most kell a válasz, mert három nap múlva indulunk.-

Rögtön igent mondtam, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek, hiszen épp szabadságról visszatérve, hogy álljak a kenyéradó elé, hogy újabb öt nap kellene. Sehogy. Inkább felhívtam telefonon, lesz ami lesz alapon. S lám csoda történt.

 

Készülődés

Fogalmam sem volt, hogy mire készüljek egy ötnapos vitorlázás kapcsán, kb. olyan volt ez nekem, mint Cousteau kapitánynak a hegymászás. A “majd lesz valahogy” formulát alkalmazva kezdtem meg a felkészülést. Összeállítottam egy listát, hogy mit kell vinnem, ha meg ott leszek, írok egy másikat, hogy mit hagytam otthon.  Naptej, napszemüveg, fürdőruha, pénztárca és fényképezőgép.

Ennyi kell, a többire meg rájössz. Ne legyen sok cucc, mert a hajón 10-12 embernek kell elférni, és a kabinok nem nagyszoba méretűek.

Indulás

Kocsiba bepakoltam, s felmentem Pécsről  Pestre a gyülekező helyre, ahol az átpakolás után tovább is indultunk volna a Horvátországi Biograd na Moru kikötőbe. Csakhogy a mi autónk késett, egyébként mindenki ott volt. Szóval mint kiderült, mehettem volna Letenyére is, de ez a nagy izgalomban kinek is jutott volna eszébe. Meg azután így mégiscsak biztonságosabb volt a parkolás a cég telephelyén.

Érkezés

A kikötő előtt harminc kilométerrel nyakunkba szakadt egy akkora eső, hogy az esti sötétségben botorkálva kezdte mindenki feladni a reményt. Szerencsére nem tartott sokáig és az utolsó tíz percet már napsütésbe tettük meg, így érkezve a kikötőbe, ahol egy teraszon üdítőzve gyülekeztünk.

Ugye mindenkin látszik a boldogság? Itt még nem tudtuk, mennyi hajó lesz, kell-e eveznünk ha a kapitány vízi-síelni akar, és ehhez kapunk-e dupla rumot? Alig egy óra várakozás után elindultunk a hajóink felé, a mienk a “GANDALF” lett. Ez jó előjelnek tűnt, csak nem tudni mire. Ennél azért jobb jel is mutatott a pozitív irányba, ez pedig a kapitányunk személye volt, és ez később be is igazolódott.

 

A hajó

Vitorlás jacht Hanse 505 Gandalf 1 a mi hajónk, ami egy 14m hosszú, 5m széles 12 személyes vitorlás. A kényelmet LCD TV, fűtés, Rádió CD/ MP3 lejátszó, DVD lejátszó és kültéri hangszórók, a teljesen felszerelt konyhában található: sütő, tűzhely, mosdó és konyhai eszközök valamint van tusoló és wc is. A meneküléshez gumicsónak a fedélzeten található, persze a partra jutást is elősegíti, ha valaki szárazon akar kijutni.

Szóval megvan minden mi szem-szájnak ingere, szuper hajó, egy remek kapitány, kiváló legénység ( ezt mi vendégek alkottuk), és belevaló társaság. És öt nap, ami elég is lehet összezárva egymásból, de esetünkben tudtuk volna ezt még nyújtani, annyira jól összejött a társaság, hogy szinte egy húron pendült. Jelentsen ez a szó bármit is. 🙂

Az első este

Belaktuk a hajót, majd egy szusszanás után vacsora előtti sétára indultunk a kikötőbe. Mivel még nem volt főszezon, így turista nem volt sok, de a kütyüárusok már teljes gőzzel üzemeltek, hogy megszabadítsák a gyanútlanokat a nem teljesen felesleges kunáiktól. El kell ismerni, hangulatos helyet dobtak össze a szomszédok, hiszen ők ebből élnek, kihasználva a hely adottságait. Kávézás után megkerestük a éttermet egy kis eldugott utcában, s elfoglaltuk a helyünket. Már nem tudom hány fogás volt, de szerintem mind, azaz legalább hat, vagy inkább több, mert ahogy az egyik kezdett elfogyni, hozták a következőt, ami a magamfajta “szárazföldi patkánynak” kissé szokatlan, de remek ízvilágú gasztronómiai orgia volt. Azt mondják a hal és a saláta nem hizlal, mi ezt megpróbáltuk megcáfolni és degeszre ettük magunkat, elvégre ki tudja hány napig kell éheznünk a tengeren.

Ekkor még nem tudtam, hogy ennél csak gazdagabb “megpróbáltatások” várnak rám, ezért teli hassal mosolygósan visszaballagtunk a hajóhoz, az első ringatózó éjszaka eltöltésére.  A “party zóna” még teret adott egy kis ismerkedő beszélgetésre, majd mindenki nyugovóra tért, ki-ki saját vackára. Én azonban  megkaptam próbafekvésre a kapitány kabinját, ami a hajóorrban volt, és leginkább magánzárkára hasonlított. Persze ezt csak utólag éreztem, reggel amikor is klausztrofóbiásan ébredtem a tenger folyamatos locsogása közben.

 

Reggel, új nap, új élmények.

 

Folytatódik….