Egy látványosság margójára…

A szeles, május végi napfényben fürdő kietlen Viareggio-i tengerpartról indultunk megtekinteni a Pisa-i ferde tornyot, elvégre addig lássuk, amíg le nem dől egy kicsit pihenni. Kíváncsiságunknak csak a meleg, a parkolóhelyek hiánya és az a “néhány lézengő” turista vethetne gátat. De nem hagyjuk magunkat, ha már idáig eljöttünk, megnézzük ezt az olasz büszkeséget.

Végül is mi olyan nagy dolog abban, hogy ferde, ilyet egy jó magyar sörben áztatott kőműves újonnan is létre tud hozni, és még a dőlésre sem kell várni.

A cél közelében körözve ráleltünk egy kapura, melyen áthaladva egy nagy parkoló placcon találtuk magunkat. Nagy szeretettel fogadtak, aminek okát csak később tudtuk meg, de ez akkor még nem zavart.

Megindultunk hát az alig néhány ezer turista között s egy átjárón átjutva, azt hiszem tátva maradt a szánk.

A toronyária

Csodás idő volt, így akartam egy igazi képeslap képet lőni, – tudjátok, ami attól szép hogy egy nézelődő japán sincs rajta. Erre azonban legközelebb éjjel lett volna lehetőség, akkor meg a napfény hiányzik, így letettem ebbéli igyekezetemről.

A hihetetlen márvány tömeg vakított a napfényben, a monumentális épületek elvarázsoltak, s már nem zavart a kavargó, nyüzsgő tömeg, a hangok kavalkádja.

És igen, itt a torony, melynél katonák vigyáznak arra, nehogy valaki visszabillentse a kecót, elvéve az olaszoktól egy bevételi forrást.

Ez csak vicc…

Nekünk azonban sikerült észrevétlenül visszaállítani, legalább is, csak mi láthattuk a képeinken így. Senki ne aggódjon, mert a kép elkészülte után természetesen visszaállítottuk eredeti állapotára.

Bár ha nem dőlne, akkor is csoda-szép lenne, és úgy is érdemes lenne úti célul választani. Csak javasolni tudom, hogy ha valaki teheti, mindenképp nézze meg.

Zöld gyep, kék ég, jó levegő, csodás épületek, és olyan hangulat ami kiragad a mindennapok tömegéből és elrepít néhány évszázadot vissza az időben.

Visszaindulva az autóhoz, hamar visszakerültünk a jelenbe, amikor is a parkoló őr, egy nagyon kedves afrikai fiatalember, aki még azt is tudta, hogy merre van Magyarország. Megajándékozott bennünket néhány karkötővel teljesen ingyen. És később is állította hogy az ajándék, csak a tanulmányaihoz kér egy nagyobb összegű hozzájárulást.

A búcsú…

A városlátogatás talán legnehezebb része, eldönteni, hogy mit nézzem meg az ember, és mi az ami kihagyható az idő szűkössége miatt. Végignézni mindent, végigállni minden sort, kivárni fotózáshoz azt amikor senki nem áll eléd, ez lehetetlen vállalkozás. Egyszerűen nem áll rendelkezésre annyi szabadidő, hogy ezt megtehessük. Sajnos.

Főfoglalkozású turistának lenni jó, várom az ajánlatokat….

Miután érzékeny búcsút vettünk szimpatikus parkolóőrünktől, visszaindultunk a napfényes Toscanai domboldalon álló szálláshelyünkre.