Májusi eső aranyat ér – szól a mondás, de nekem erről már egy ideje más a véleményem. Főleg azután, hogy a Kelet-Mecsek sárosabbik oldalát is sikerült megismerni testközelből.
Minden kezdet nehéz
Kelet-Mecsek 05.07. Zobákpuszta – Hidasi völgy – Kisújbánya – Márévár – Kisújbánya – Takanyó völgy – Zobákpuszta
Táv: 24.78km (becsült) idő: 7h 52m közepesen nehéz – nehéz
Már rosszul is kezdődött, mivel Zobákpusztára kiérve derült ki, a technika egy része otthon maradt. Márpedig a dokumentálás fontos dolog, irány vissza az eszközért. Újra kiérve Zobákra, felszerelkezés közben eleredt az eső, így sietősre véve, gyorsan az erdőbe indultunk. A kis erdős rész után a mezőn átvágva már éreztük, bizony a nadrág szára térdig vizes lett a magas fűben, már nem volt érdemes a kamáslival bajlódni, hiszen úgy is eláll az eső, és akkor megszáradunk.
Javul a helyzet
Majdnem így lett, az eső tényleg elállt, mi pedig megcsodálhattuk a Hidasi völgy szépségét, s Kisújbánya előtt elénk táruló tájat, melyet csak úgy neveznek – a Kelet Svájca – . S van is benne igazság, mert a látvány – hihetetlen kék ég, sosemvolt zöld fű, békés barna tehenek, és a csend, ami olyan sűrű, hogy szinte markolható.
Az illatok. Azaz az orral tisztán érezhető szagminta. Ez már inkább Ausztriát idézi, a kis hegyvidéki falvak mintájára. Na de ezzel semmi baj, innen már csak egy pár lépés, és a Kisújbányai friss hegyi levegőt szívhatjuk be.
Kisújbánya, csend, nyugalom, béke és természetesen a Klumpás Konyha. Persze most hátulról érkezvén, nem a lépcső felől, az útba igazító tábla szerint közelítettük meg a konyhát, s a nagykapun keresztül az udvarra érve, a tulaj hangjából rögtön tudtuk, hogy rosszul tettük. Meg is kaptuk a magunkét, így nem sokon múlott, hogy ne kapjunk ellátást 🙂
Kisimulnak a ráncok
El kellett ismerni, igazuk volt, de a jó az volt az esetben, hogy most már tudhatjuk, ha egyszer szállóvendégként járunk erre, a járműveinket zárt udvarban tárolhatjuk, a sérülések elkerülése érdekében. És ezt komolyan is veszik.
Ez volt a második hiba a mai napon, s még nem volt vége a napnak. Ezért a palacsinták elfogyasztása után gyorsan indultunk is tovább, de már itt rövidíteni kellett az eredeti útvonalon, hogy beleférjünk a kitűzött időkeretbe. Akkor még nem tudtuk, hogy nem minden a terveink szerint működik majd.
A Lakkner fenyvesen át haladtunk Máré vára felé, csodaszép vadregényes úton, alig-alig találkozva emberrel. A terv az volt, hogy a vár után egyenesen Zobákpuszta felé vesszük az irányt. Mondom terv. De hát…..
Nem csak a kezdet nehéz…
Máré vára előtt kis csapatba futottunk, akik a kezdődő eső ellenére kedélyesen nevetgéltek a pihenőben. Mondván, még a végén esni fog. Úgy is lett, az utolsó métereket futva tettük meg a várhoz, behúzódva a kapu alá. Merthogy zárva volt. De miért? Látszólag semmi nem indokolja, s tábla sem jelzi a fáradt vándoroknak – ide most nem térsz be …
A gyors és nagy zápor után mi is útra keltünk, s térkép szerint az elágazásnál balra, utána balra fordulunk ( értsd: balra és utána jobbra). De az eső elmosott mindent, az újra és újra rázendítő zuhé miatt folyt a víz rajtunk végig, bár felül nem áztunk, de a nadrágokból bizony facsarni lehetett a vizet. Még jó, hogy a kamáslik a hátizsákban maradtak, így azokat nem sároztuk össze. 🙂
Nem úgy magunkat, deréktől lefelé a varacskos disznó is megirigyelte volna a jelmezünket. Lógó orral haladtunk előre, csúszkálva az úton, a kijelölt úton. Csak épp rossz irányban, de ez akkor még nem tűnt fel, mert el voltunk foglalva az éledő erdő látványával. Előbb egy mókus iszkolt nagy tempóban a menedéket adó fájához, majd szembe találtuk magunkat egy kis tisztáson egy őzzel. Majd egy legelésző nagyobb őz volt soron, s végül egy Hubertus reklámba illő méretű szarvas méltóságteljes lelépését láthattuk. Egyik ámulatból a másikba estünk, ennyi állatot egy év alatt nem láttunk a Mecsekben.
Mindent a szemnek
De még ezt is überelte az egyik kanyar után elénk táruló látvány, kb. ötven méterre egy vaddisznó csorda pancsolt a dagonyában. Kicsi, közepes, nagy, csíkos, szürke és fekete röfik túrták a sarat, s mikor észrevettek bennünket, hirtelen berohantak az erdőbe. Még fel se ocsúdtunk, mikor jöttek visszafelé, s keresztülrohanva az úton eltűntek a sűrűben.
Elképedve álltam a fényképezőgéppel a kezemben, nem számítva ilyesféle csodákra, egy felvétel sem készült, csak a retinámba égett bele a kép a csordáról. Szóval esőben jöttök elő – morogtam magam elé.
Bevésődés
Innen még mindig az állatok hatása alatt továbbhaladva kb. egy kilométerre útirányjelző tábla hozza a felismerést, rossz irányba állunk, majdnem visszaértünk Kisújbányára. Mivel későre járt, gyors helyzetelemzést követően, sietősre vettük a haladást, most már valóban Zobák felé, hogy még világosban visszaérjünk az autóhoz. És így is lett, igaz végszóra, de visszaértünk, s már az eltévedés sem zavart, mert olyat kaptunk a Mecsektől, amit kevesen láthatnak. 🙂
Száraz időben ajánlható mindenkinek, esőben csak örülteknek és természet imádóknak.
Tipp: A felszerelést indulás előtt kell ellenőrizni, persze ha elég alapos vagy, akkor elég egyszer is 🙂
