“Kecskehát” avagy a friss térképnél nincs hasznosabb útitárs

Március. 27. Erdész u. – Lapis- Zsidó völgy – Kőlyuk – Kecskehát – Vágott-puszta – Zsidó hegy – Lapis – Erdész u. körtúra
20,62 km közepesen nehéz

Kellemes túrának indult, szép időben, könnyű laza felszereléssel. Lapis után a műútról letérve tapasztalhattuk, hogy az erdészet dolgozója nem mindig a “barátunk”, munkájuk végeztével felszántott utakat kaptunk túránkhoz. Pedig a térkép szerint csak később lesz egy “nehezen járható” szakasz, ami hozta is a papírformát.

Bedőlt fák között fűztük át magunkat a patakmederben, amibe szerencsére nem volt víz, így a vadregényes út, kárpótolt a korábbi bosszúságért. Egyszer csak megpillantva egy vasdarabot, mely ott éktelenkedett a meder aljában, kérdőn tekintettünk egymásra.. ez meg mi lehet? Lehet hogy a patak leeresztő szelepe 🙂  Nemsokára megérkeztünk utunk első fontos állomására a “Kőlyuk”-hoz. Itt már többen fotózgatták egymást a barlang bejáratánál, bízva abban, hogy a vastag ráccsal elzárt barlangból nem jön ki egy medve. Mert a medve, nem játék. Húsvét lévén, terülj-terülj asztalkát hoztunk létre, s falatoztunk egy jóízűt. Majd ahelyett, hogy leheveredtünk volna a jól végzett munka örömére egy kis déli szundikálásra, folytattuk utunkat a patak mellett. Nemsokára elértünk a Kecskehát aljához, ahol megint csak a nagy esőzés miatti felázott utak fogadtak. Húsz percig keresgéltük a megfelelő utat, mire rájöttünk, hogy a korábbi térképből nyomtatott részlet már nem felel meg a valóságnak, így a széthajtogatott lepedőről igazodtunk el. Hiába no, a régi jelzések, már nem felelnek meg az új trendinek. De miért is? Na mindegy, sokat nem lamentáltunk az eseten, hanem új erővel indultunk neki a Kecskehátnak. Kellett is, mert a folyamatosan emelkedő út figyelmet igényel nagy a csúszásveszély, és ha egyszer elveszted az egyensúlyt… hát lehet kezdheted elölről a mászást. A vége felé már olyan meredeken vezetett az út, hogy szinte súrolta az orrunk hegyét, előre dőlve kapaszkodtunk csendesen. Ilyenkor nem sok kedve van az embernek a beszédhez. Hmm, “Kecskehát”, az hát. A keskeny gerincen vezető út, kétoldalt mély és meredek oldallal határolva feledteti a nehézségeket. Felérve a tetőre lakott területre érünk, bár egy kissé misztikus a látvány, bemerészkedünk. Sehol egy lélek, sűrű csend vesz körül. Továbbindulunk, mielőtt az elhagyatott kicsiny mézeskalács házikóból előjön a vénséges vasorrú banya. Utunk vége felé újra a Lapishoz érve, még egy kis ibolya nézés-szaglászás.

Tipp. Érdemes mindig a legújabb térképverziót beszerezni, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.