Dömörkapu – Melegmányi völgy – Tripammer fa – Letics – Dömörkapu

Március 14.

Vasárnap volt, s előtte nap a Mandulásban futottunk végre 3km-t, s a végén olyan jóleső fáradtsággal ültünk le, mint annak idején a spártai, aki a martoni távot tudta le éppen. De már ez is valami. Igaz, az élmény nem volt teljeskörű, mert egy alig hetvenéves bátyó kétszer előzött le. Nem is értem.


Na mindegy. Tehát vasárnap és gyönyörű idő, irány a Melegmányi völgy, hogy megnézzük, mennyit változott a táj, mióta nem láttuk. Alig értünk a Kantavári forráshoz, előkerült a kis hazai,meg két lépésnyire a padtól szedtünk zsenge medvehagymát. Itt már látszott a zöld térhódítása, ezenkívül a patakban kevesebb víz, s az úton több ember volt a különbség az egy hónappal korábbi állapothoz. Már nem mindig volt csendes a vidék, a csendet megtörte a “turisták” zaja. Turistát írtam, s nem túrázót, mert nagy a különbség köztük. A túrázó figyel a lépésére, nem tép le semmit, s egy kedves “sziasztok” köszönéssel halad el melletted. A “turista” ugyanolyan zajos, mint a városban, hiszen a természet van érte, s nem fordítva. Letépett s eldobált növények, palackok és egyéb szemét jelzi haladásuk. Szerencsére többen vannak azok, akik pihenni mennek a hegyekbe, s ha egy kicsit leereszkedsz a talajtakaróhoz, máris megannyi kis csoda vár rád. Apró színes virágok nevetnek a napra, mely a lassan levelet bontó fák között simogatja a vidéket. Madárcsicsergés és vízcsobogás, jó levegő, szép idő, már csak a erdő vadjai hiányoznak, amelyek valahol egy zugban megbújva várják hogy elérkezzen az embermentes idő, amikor visszaveszik birtokba az erdőt. A Melegmányi völgyön át a Páfrányosnál egy bal fordulóval elindulunk a Tripammer fa irányába. A fánál egy apuka magyarázza gyermekének a fa történetét, aki fiatal kora miatt még nem tudja elolvasni a tájékoztató tábla szövegét. Nem mindennapi fa, pedig ez már nem is az eredeti, s nem azért mert az “égig ér”, hanem mert ágai egymásba fonódva nőttek. Utunk tovább folytatva a Leticsen keresztül elértünk egy turistaházhoz, mely egyben a Kéktúra pecsételőhelye is, ahol “Gyulabá” és Norbi (Borsodból) éppen leigazolták a megtett szakaszukat, s elindultak Zobákpuszta felé. Elköszönve tőlük még beugrottunk a Rábay fához is egy rövid integetésre néhány túrázónak, majd az ismerős úton visszatértünk a Dömörkapuhoz. Könnyű kis túra volt, alig több mint 15km, de most először érezzük, hogy ebben a hónapban meglehet a kitűzött távolság a 168 km.

Tipp. A túraruházatod legyen mindig az időjáráshoz igazítva, s lehetőség szerint több rétegben, így könnyebben tudod megfelelő komfortot kialakítani.

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.