Túrakutya befigyel…

Végiggondolva a januári teljesítményt, rájöttünk, hogy a futás nem maradhat ki a mozgásformák közül, de mivel télen hideg van, így nagyon könnyen találtunk kifogást. A megtett kilométerekre viszont szükség volt, így bevetettük a kutyasétáltatásnak álcázott 5-8 km-es gyalogtúrákat, ami nem volt egyszerű feladat, tekintve, hogy a kiszemelt eb, képen is látható Sir Nudli névre hallgató törpe tacskó lett. Bár nála a mozgásban nincs hiány ( a fényképező a másodperc ezredrésze alatt exponál, mégse tud róla állóképet készíteni ), több próbálkozás mellett néhány sikeres szabotázs akciót hajtott végre a soros etap ellen.

P1000504

2016. Január. 1. Az újévi fogadalmak origója.

Fogadalom helyett, egy csendes esti beszélgetés közben jött a gondolat, – mi lenne ha az elmúlt évektől eltérően, az évi 6-700km helyett, 2016-ban megcéloznánk az évszámmal egyező kilométert futva, túrázva és kerékpározva.
Könnyű volt eljátszani a gondolattal és még kimondani is könnyű volt a számot, – azt hiszem ez a része, mindenkinek könnyen megy. Nem gondoltuk át, nem mélyedtünk el benne, csak elhatároztuk.
És elindultunk…